A palota földszinti termei szakmai és reprezentatív rendezvények megtartására szolgáltak.

Almássy-palota

A negyed egyik legkisebb méretű palotája az Ötpacsirta utca és a Múzeum utca sarkán

álló, sárgára festett és borostyánokkal felfuttatott épület, amelyet a kor sokat

foglalkoztatott építőmestere, Gottgeb Antal tervezett 1877-ben, Gróf Almássy

Kálmán számára. A saroktelket ekkor már több magas épület körülvette, így a

gróf egy kisméretű palota építésével bízta meg Gottgebet, aki egy magasföldszinti

lakórészt és a belső udvar köré csoportosított kiszolgálóhelyiségeket álmodott meg.

Az udvart napjainkban falikút, barokk szobrok, virágmintás kőkockaburkolat, ívelt

lépcső és zöld növények díszítik, valamint itt kaptak helyet az 1958-ban megnyitott

Építészpince étterem kovácsoltvas körasztalkái is. A palota még a negyvenes években

az építészet szolgálatába állt, jelenleg a négy szervezetet magába foglaló Magyar

Építészek Háza székel falai köz.

Az Almássy-palota belső udvara, ahol most az Építészpince kerthelyisége működik.

Az Almássy-palota

Az Építészek Házát Almássy Kálmán számára Gottbeg Antal tervezte 1877-ben.

Gottbeg a múlt század második felében gyakran foglalkoztatott tervező és

vállalkozó volt, munkásságát sok szép épület dicsérte. Ezek sorába tartozik a

Gyulai Pál és a Kőfaragó utca sarkán álló, saját részére tervezett lakóház is.

Almássy Kálmán a nagy épületekkel körülvett, kiemellt saroktelekre kisméretű

palotát kívánt építtetni. Ez komoly feladat elé állította az építészt, aki azt kitűnően

oldotta meg. A saroktelken háromtraktusos beépítésben a magasföldszinten helyezte

el a lakórészt, míg a kiszolgálóhelyiségeket a telek belső határain, a tűzfalakat takaróan,

egy kisméretű belső udvar köré csoportosította. Ezáltal az épület tömege látszólag megnőtt,

nem nyomják agyon a szomszédos házak. Az udvar az utca felőli tömör falkerítésével,

növényeivel, kútjával, szobrával, mintás kőkocka burkolatával és íves lépcsőjével

nagyvonalú és egyben intim is. A lakóhelyiségekbe vezető lépcsőt vasszerkezetes

üvegtető fedi. Oldalai nyitottak, így az udvar terét nem csökkenti. Az épület homlokzatai

egyszerűek, a magasföldszintet sávozás díszíti, a főpárkányt konzolok támasztják alá.

A nagy, összefüggő falfelületeken, egymástól távol reprezentatív helyiségeket sejtető,

egyszerű keretezésű "T" osztású, nagy felületű ablakok vannak. Az egyemeletes

udvari homlokzat kiképzése még egyszerűbb.

A lakótér aránylag kicsi, a beépített területnek körülbelül egynegyede.

Előszobából, öt utcai szobából, egy felüről világított ebédlőből, egy légudvarra

néző – feltehetőleg – öltözőszobából és egy fürdőszobából állt.

Gottbeg Antal terveire 1877. április 6-án adták meg az építési engedélyt.

A kikötések között  tűzrendészetre (szénkamra határfala) közegészségügyre,

továbbá a vasfödémeket méreteire vonatkozó előírások szerepeltek. Gottbeg

Antal építési vállalkozóként azonnal megkezdte kivitelezést, és rendkívül gyorsan

haladt a munkálatokkal.  Már április 6-án hozzákezdtek az alapozáshoz. 16-án

a pincefalak néhol már 1,2 m magasak voltak.

Április 25-én Gottbeg újabb terveket mutatott be, amelyeken egyetlen komolyabb

változás volt: az egyik utcai szobából második fürdőszobát választott le.

(A módosított terveket engedélyeztetésre csak 1878 januárjában nyújtották be.

1877. április 25-én a pince falai készen voltak, egy hónap múlva a földszintéi is.

Két hónap múlva, május 24-én a szerkezeti falak álltak. Június 7-én a fedélszék

már készült, június 26-án a pincéket beboltozták, az emeleti válaszfalak 2-3 méter

magasan álltak, a fedélszék deszkázata és az ebédlő felülvilágítója is készen volt.

Július 5-én a pincében vakoltak, a tetőt bádogozták. Július 25-én a főpárkány konzoljai

kerültek a helyükre, a homlokzat csaknem készen volt. Augusztus 25-én a falépcső

elhelyező munkái folytak. A belső vakolást szeptember 11-ére befejezték. November

23-án a belső munkák befejezéseként lerakták a parkettát .

A palota belső kiképzésének mestereit nem ismerjük, tervezője ugyancsak

Gottbeg Antal volt. A kor szellemének megfelelően a szobákat különböző építészeti

stílusok elemeivel díszítették. Az épület belső berendezése szétszóródott, elpusztult,

de maga az épület csaknem változatlanul maradt fenn napjainkra.

1948 elején az Építéstudományi Központ kapta meg az épületet, majd később

ennek jogutódja, az első állami tervezői szerv, az állami Építéstudományi és

Tervező Intézet működött itt. Még ez év végén kormányrendelet alapján megszűnt

az  intézet, és feladatkörét az egyidejűleg szervezett tervezőintézetek vették át.

Az épület 1954 őszétől a Magyar Építőművészek Szövetségének (MÉSZ) székháza.

Az épület belsejében jelentős változást okozott a légudvari szoba és a felülvilágítótt

ebédlő közti nagyméretű nyílás kialakítása. Esztétikai szempontból talán kedvezőtlen

egy alárendelt légudvari ajtókkal szabdalt helyiség beolvasztása a szépen díszített

belső téregyüttesbe, azonban a funkcionális okok szükségessé tették.

1957-ben merült fel az „Építészpince” kialakításának gondolata. 1958-ban már

meg is épült és a MÉSZ-tagok rendelkezésére állt. Az Építészpincében ekkor

helyezték el  Kovács Margit „Szüret Badacsonyban” című kerámia faliképét.

A pince kialakításakor az eredeti kétkarú feljárati lépcső bal oldalát elbontották.

Ez megtörte annak szimmetriáját és nagyvonalúságát, viszont biztosította az

Építészpince külön bejáratát, illetve a  közlekedés zavartalanságát.